A Kriegsmarine tündöklése és bukása

Gránátok a becsületért

Gránátok a becsületért

Expedíciók

2017. január 08. - Johannsen

A Ballard - expedíció

 

  1. október 17. Németország

Frankfurt am Main,

A Frankfurti Nemzetközi Könyvvásár

 ballard_22.jpg

Dr. Robert Duane Ballard, ismertebb nevén Bob Ballard régész, tengerkutató és mindemellett író épp soros könyvének bemutatójára érkezett. A Titanic felkutatásáról szóló expedíciójának történetét írta meg (The Discovery of the Titanic)

Az Ullstein könyvkiadó standjánál álldogált, amikor leemelt a polcról egy németül írott könyvet. Bizonyos báró Burkard von Müllenheim-Rechberg önéletrajzi visszaemlékezését tartotta kezében. Beleolvasgatott és örömmel konstatálta, hogy a Bismarck csatahajó történetét és tragikus végzetét tanulmányozhatja, eredeti nyelven. Burkard a IV. tüzértisztként a hadihajó legmagasabb rendfokozatú túlélője volt, a történetét közel hatvan évvel az eseményeket követően jegyezte le.

A kiadó aznap ebédet adott meghívott vendégeinek. A fiatal Ballard egy idős, szemüveges, elegáns úr mellé került. Ahogy szóba elegyedtek, kiderült, hogy asztaltársa nem más, mint a báró. Burkard von Müllenheim-Renchberg angolul beszélgetett a meglepett amerikai tengerésztiszttel. Ballard egyszerre odafordult hozzá és feltette a nagy kérdést, ami azóta motoszkált benne, hogy kézbe vette a vaskos könyvet. Mi lenne, ha megkeresné a Bismarckot?

Nézte az idős német nemest, ahogy hűvös előkelőséggel válaszol. A válasz udvarias, ámde semmitmondó volt. A tudós azonban tovább ütötte a vasat. Arra volt kíváncsi, vajon hogyan lehetne a legpontosabban meghatározni, merre lehet a hajó. Az egykori IV. tüzértiszt erre azt felelte, hogy kérdezze az angolokat, elvégre azok üldözték őket. Az ebéd további részében közömbös dolgokról beszélgettek, de azon a napon Robert D. Ballard szentül elhatározta, hogy az eposzi küzdelmek vesztesét felkutatja és megmutatja a világnak az elsüllyedt hajóóriást.

 Az első expedíció.

 1988. július 9.

La Coruna, Spanyolország.

 starella4large.jpg

Alighogy elhagyták a kikötőt, a Starella nevű hajó népes személyzete gyomorrontást kapott az előző esti vacsorától. Ballard tizenkilenc éves fia Todd, aki már a harmadik kutatáson vett részt édesapjával, nos Todd volt a legbetegebb, mind közül. Az expedíció létrejöttét nagyban meghatározta a kellő pénzmennyiség előteremtése. Hiába volt Ballard ekkor már a Tengeri Felfedezőközpont feje, egy ekkora vállalkozás és a személyzet fizetése komoly anyagi erőfeszítést jelentett. Szerencsére jó kapcsolatot ápolt a National Geographic Society-vel és az USA Haditengerészetével továbbá támogatói között tudhatta a Quest Group-ot és a Turner Broadcastingot is. Bob ezúttal is az Argo-val a remek távirányítású víz alatti kamerahordozóval dolgotott, amit fia Todd kezelt. A hajón dolgozott még Hagen Schempf adatrögzítőként, mint a legénység egyetlen német tagja. Ballard természetesen magával vitte a Bibliájuknak számító könyvet, a báró visszaemlékezéseit.

Rendkívül rossz időjárási körülmények között érkeztek meg a helyszínre a továbbra is betegeskedő személyzettel. Július 11-én a három transzponder egyikét leengedték. Ezek az akusztikus jeladók válasz kész radarkészülékek nagyban megkönnyítették a víz alatti régészek munkáját. A szonár, víz alatti lokátorhoz hasonlóan hangfrekvenciás impulzusokkal működnek, így egy víz alatti hálózatot adnak ki. Segítségükkel hajszálpontos navigálásra nyílik lehetőség. A fedélzeti navigációs számítógép aztán rögvest feldolgozza a felvitt adatokat.

Az első tehát landolt egy mélytengeri síkságon míg az időközben leengedett a második és a harmadik jeladó azonban egy hegyoldalon kötött ki. Ezek a víz alatti hegyek megnehezítik az akusztikus – az Argo oldal letapogató szonárjainak jeleit – de a vizuális keresést is. Ballard tudta, hogy az efféle hepe-hupás terepen még az oly méretes Bismarck is elvész. A vizuális keresés során lehetőségük nyílik nagyon apró tárgyak, törmelékek észlelésére is, de egyben veszélyeket is hordoz. Ha az Argo beleütközik a fenékbe súlyos károk keletkezhetnek benne, mint például a kábel elszakadása. Mindeközben Bob Ballard, odafent jegyzetei fölé görnyedt.

Az utolsó ütközet adatait tanulmányozta. Az 1941. május 27-én a helyszínen tartózkodó négy brit hajó három különböző elsüllyedési pozíciót jegyzett le. A kutató tudta, hogy a navigátoroknak nyilvánvalóan a csata fontosabb volt, mint a pontos csillagászati helyzetmegállapítás, mégis enyhe rosszallással fogadta az eltérő adatokat. A körzet, melyben nekik most tevékenykedniük kell, majdnem 200 négyzetmérföld nagyságú. Gondos előkészületek, számítások és a lehetséges hibapontok figyelembevételével kapta meg ezt a jókora körzetet. Ahogy a lehetséges elsüllyedési pontokat számolgatta, magában nevetve emlékezett vissza Müllenheim-Rechberg báró szavaira: majd az angolok megmondják, hol találja a Bismarckot. A Mélytengeri térképen szereplő eltérő adatokat és a rendelkezésére álló felszerelést figyelembe véve végül a Rodney helyzetpontját választotta, mely amúgy is a hivatalos elsüllyedési pontként szerepelt.

Július 12-én éjjel eresztették le az Argót, de a vízre bocsájtás nem ment éppen zökkenőmentesen. Ballard fia is odakint volt és az apa titkon aggódott. Két és fél órával később a kamerás egység felért és megkezdődhetett a kutatás. Nagyjából egy kilométeres körzetet tudtak lassú sebességgel feltérképezni és a lapos, agyagos talajon remélték, hogy megpillanthatják a hatalmas hadihajót. Jobb itt kezdeni a kutatást, mint a távolabbi, veszélyes hegy környékén.

Addigra a legénység majd minden tagja elolvasta Burkard könyvét s mellette Ludovic Kennedy Óriások csatája című eposzát. A Bismarck elsüllyesztése című angol filmet is valamennyien látták. Másnap délben Todd szólt, hogy a szonár jeleket sugároz. A kezdeti lelkesedést az órák lassú vánszorgása elaltatta. Napnyugta is elmúlt és még mindig az iszapot bámulták. Az újabb törmelék észlelésekor aztán felélénkült a hajó. Az öröm azonban csak addig tartott, amíg Todd nem szólt, hogy a kábel kiugrott a vonóegységből. Állj!

A hibajavítást követően Ballard a lehetőségeken tűnődött. A terület erősen hasonlított egy becsapódási kráterhez. Ha ott a roncs, akkor a következőképpen kell kinéznie nyughelyének: először is a hajónak ott kell feküdnie, körülötte a levált elemeknek és az ütközet során lerobbant törmeléknek. Csakhogy ennek kétségkívül szétszóródva kell elhelyezkednie! A német hajó másfél órán át tűrte a támadásokat és elsüllyedése előtt még lassan imbolygott vagy fél órán át. A legjobb becslések szerint is az első találat és az elsüllyedés közötti távolság legalább 9 mérföld (14 kilométer). Napok teltek el és a kutatóexpedíció egyre a krátert vizsgálgatta. Megpróbálták a talált törmelékeket egybevetni a hajó vélt darabjaival.

Július 21-én aztán dolgavégezetlen tértek haza. Ballard elkeseredett. Semmivel nem tudta alátámasztani, hogy megtalálta volna a legendás hadihajót. Mindenki visszatért korábbi munkájához, így Ballard is, aki a Wood Hole-i irodájában elemezte a diákat. Hagen Schempf azonban elutazott Dél-Németországba Burkard von Müllenheim-Rechberghez a kinagyított képekkel, hátha a báró segítségükre lehet. Ballard ezalatt  irodájában az egyik képen tisztán és félreérthetetlenül egy kormánylapátot fedezett fel! Kormánylapát… ez semmiképp nem lehet a Bismarck darabja. A becsapódási kráter sokkal inkább megfelel egy kereskedelmi hajónak.

Hagen elmondta a híreket a bárónak is, aki csöppet sem lepődött meg a hír hallatán. Egyik fotón sem ismerte fel a saját hajójukat. Robert Ballard 1988-as kutatása tehát a következő eredménnyel zárult: egy 1880 vagy 1890-es évekből származó négyárbocos sónert találtak. A világ leghíresebb csatahajója tovább őrizte titkait az óceán mélyén...

star_hercules_3.jpg

 ( a teljes expedíció a "Gránátok a becsületért" című könyvben kap helyet - a szerző)

 

A Scharnhorst-expedíció

(Tisztelgés Alf R. Jacobsen munkássága előtt.)

Norvég nyelvből angolra fordította J. Basil Cowlishaw.

Angol nyelvből magyarra fordította Veperdi András tengerészkapitány, nyá. honvéd alezredes.

 

 Alf Reidar Jacobsen. Író, emellett a Norvég Műsorsugárzó Televíziós Dokumentációs Osztályának főszerkesztője. 1999 tavaszán kezdte el a német csatacirkáló, a Scharnhorst roncsának kutatását s mindemellett az 1943. december 26-án, Szent István napján az Északi-foknál vívott ütközet teljes feldolgozását. Szerette volna egészében, átfogó képet adva bemutatni azokat az eseményeket, melyek a Hammerfest és Alta környéki szigeteket és fjordokat Észak-Európa legnagyobb haditengerészeti támaszpontjává változtatták.

Miért egyedülálló Jacobsen munkássága? Elsőként férhetett hozzá azokhoz a titkosítás alól feloldott aktákhoz, melyek egészen addig Nagy-Britanniában, Németországban, Norvégiában, nem utolsósorban az Egyesült Államokban és Oroszországban várakoztak. Hadinaplók, jelentések, levelek, interjúk sokasága, túlélők visszaemlékezései vezették el odáig, hogy végül felkutathassa az utolsó csatacirkáló roncsát. A tenger mélyén pihenő roncsról készített dokumentumfilm új betekintést nyújtott az Észak-Norvégiában állomásozó Német Haditengerészet, valamint az Északi-foki csata történetéről.

 Az első expedíció

 április 24. Az Északi-fok Pad

Honningsvåg/Porsanger fjord

 Az expedíció résztvevői között jelen van Stein Inge Riise egy vardøi búvár, a Riise Vízalatti Műszaki cég vezetője, aki nemzetközi hírnévre tett szert, amikor a Risøy – egy általa átalakított helyi komphajó – 1997 őszén  az Északi-fok Padon mintegy 300 méteres mélységben megtalálta a Gaul brit trawler. (Trawler: nagyobb géperejű óceáni vonóhálós halászhajó, mely a hálóját a tengerfenéken vonszolja).

A Risøy egy ROV búvárhajó (ROV: távirányítással működtetett jármű) aminek jelenlegi tesztelése azonban gondba ütközött. A hidraulikus vágószerkezet meghibásodott és a hidraulika olajszivárgása nyomán a tengeren színes olajfolt terült szét. De nem csak ez az egy hiba adódott, elektromos és hidraulikai problémák színesítették a hibalistát. A hozzáértő szerelésnek köszönhetően végül útrakeltek, a Scharnhorst legutolsó ismert pozíciója felé. Az út közel ötven óra, de az alvásidő alatt is éberen forgolódtak. Kérdések gyötörték őket egyrészt az expedíció sikerességéről, a megfelelő időjárásról és nem utolsósorban arról, hogy kinek adjanak hitelt? Bruce Fraser tengernagynak a Duke of York fedélzetén, vagy az utolsó rádiótáviratnak, amit Fritz Julius Hintze sorhajókapitány a Scharnhorst parancsnoka küldött az Északi Csoportfőnökségnek Kielbe és Narvikba az Északi-tenger Vezénylő Tengernagyának?

Tanafjord felé tartok. Pozíció AC4992 négyzet. Sebesség 20 csomó.

risoy_5377563_88207_570x1140.jpg

 

Ez a bizonyos kód, az AC4992 egy hálózati négyzet elnevezése a német haditengerészet Barents-tengert ábrázoló titkos térképén. Ez egy a 71°57’ É-I szélesség, valamint a 28°30’ K-I hosszúság metszéspontját jelöli. A csatahajó navigációs helyzetértékelése szerint innen úgy 15-20 tengeri mérfölddel tartózkodtak délebbre. Jacobsen és csapata Fraser megállapítását vették alapul, az elsüllyedés koordinátáira vonatkozóan. Így az expedíció résztvevői először is az 1977 óta forgalomban lévő halászati térképeket tanulmányozták behatóan. A Barents-tengeren a vontatott fenékhálós halászattal foglalkoztak. A Gargia fedélzetén végzett munkáról hosszasan írt. A roncsokat feljegyzések, számok, jegyzetek jelölik a térképeken, hosszú évek tapasztalatainak gyűjteményei. Az átnézett térképeken akadt egy jelölés a helyi halászok által jól ismert Banana nevű víz alatti alakzattól északra. Egy baljóslatú kereszt: “Zátonyos tengerfenék! Háborús roncs! A halászat nem tanácsos!

Ezen adatok nyomát tehát behatárolták az expedíció négyszögét: egy 7000 méter hosszú és 4000 méter széles négyszögben keresik majd Hitler utolsó csatacirkálóját.

A hídon a szonárkezelő immáron huszonnégy órája éber volt. A tengerfenék felől azonban semmi érdemleges jelzés nem érkezett. Vihar közeledett és félő volt, hogy a szonár kábele elszakad. A Risøy ide-oda bukdácsolt. Körülbelül 25 négyzetkilométert fésültek át, de nem találtak semmit. A 230 méter hosszú kolosszus nem mutatta meg magát. A csalódottság mellett egyetlen tényt örömmel vettek: a hajó nem ott van, ahová Fraser tengernagy jelentése tette. Az Északi-fok csata máshol zajlott, de hogy pontosan hol? Oly nagy a tenger… Jacobsen ekkor úgy döntött, személyesen jár utána a titoknak. Felkeresi azokat, akik segíthetik munkáját.

 

1280px-hnoms_tyr_n50_in_harstad_2011.jpg

 ( a teljes expedíció a "Furfangos fivérek" című könyvben kap helyet - a szerző)

A bejegyzés trackback címe:

https://granatokabecsuletert.blog.hu/api/trackback/id/tr7112108629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása